„Dunaharaszti vállalkozásként nemcsak a helyi lakosokért, hanem a várost összefogó közösségért is dolgoznunk kell” – vallja Fülöp Győző ügyvezetőnk, akinek elsődleges szempont, hogy ne csak szolgáltatóként, hanem a város közösségének fontos tagjaként is jelen legyen a mindennapokban. Győző évek óta oszlopos tagja a helyi futballcsapatnak, és nemcsak játékosként, hanem támogatóként is segíti a társaság életét. Ebben a cikkben a kezdeteket elevenítettük fel, és olyan érdekességekre is kitértünk az interjú során, amiről eddig nem sokan tudhattak a városban.
A sport összehozza az embereket. Így van ez Dunaharasztin is, ahol egy labdarúgó baráti társaság egyszer csak gondolt egyet és kitalálták, hogy saját mezt gyártatnak csapatuknak. Bár akkor még éppen az utolsó helyek egyikén voltak a bajnokságban, mégis úgy döntöttek érdemes pénzt és energiát fektetni ebbe a történetbe.
A csapat azonban akkor még nem engedhette meg magának, hogy saját mezt gyártasson, hiszen egy amatőr sportcsapat esetében rengeteg más anyagi költség merül fel: maguknak veszik a labdát, szereléseket, fizetik az utazásokat, szabadságot vesznek ki a délutáni meccsekre. Ekkor ajánlotta fel Győző, hogy a Flynet a csapat támogatójaként beszáll a mezgyártásba, ezzel is segítve a helyi sportközösséget.
Az élet igazi mozgatórugója: a közösség
Dunaharaszti városában szerencséje van a sportolni vágyóknak, hiszen a DMTK az elsődleges sportszervezet, amelynek nemcsak foci részlege van, hanem autó-motor, vízisport, tenisz, kosárlabda, birkózás, karate, sakk, kézilabda, asztalitenisz is. A klubot alapvetően a különböző bajnokságokban játszó csapatok közösen hozták létre 100 évvel ezelőtt, de azóta is folyamatosan működik. „A focit ismerik a legtöbben, ezért vagyunk ott, de másban is szoktuk őket támogatni, ha szükségük van valamilyen eszközre, vagy informatikai támogatásra” – folytatja Fülöp Győző.
Egy sportolói csapatban a közösségi élet elsődleges szerepet tölt be: közös edzések, az edzés utáni beszélgetések, sörözések mind-mind alapvető értékké válnak egy társaság életében. Ugyanígy van ez egy munkahelyen is, hiszen annak is a közösség a mozgatórugója. Egy település életében elengedhetetlen, hogy a helyi vállalkozások is szerves részeivé váljanak a közösségnek, amelynek jó példája a Flynet, aki nem pénzügyi megtérülést vár ebből a támogatásból, hanem a helyiek életét – amelyben a dolgozók is részt vesznek – kívánja támogatni, jobbá tenni.
„Nekem is kell másfél óra, amikor nem csörög a telefon, és feltöltődhetek”
„Lássuk az én példámat. Alapesetben egy dunaharaszti programozó, cégvezető vagyok, de nem egyszerű a cégvezetés, és valahol nekem is ki kell kapcsolódnom. Kell időnként másfél-két óra, amikor nem csörög a telefon és csak szaladok a pályán. Ilyenkor lehiggadok és sokkal könnyebben megy a munka, a családi élet” – meséli Fülöp Győző. Ez a példa nem egyedülálló, hiszen a sport mindenkit hozzásegít a mindennapok átvészeléséhez, a stresszmentesebb életmód eléréséhez.
Nem egyszerű az újrakezdés a járványhelyzet után
Mostanában nem sok lehetősége van az embernek közösségi sportot, vagy bármilyen csoportos tevékenységet végezni, de igyekeztek a pandémia alatt is tartani a kapcsolatot, ha már edzéseken nem találkozhattak. „Sajnos mostanában ugyan lehettek volna edzések a versenysportban, de mivel már nem vagyunk 20 évesek, sokan féltek attól, hogy a mérkőzéseken is megfertőződhetnek, ezért inkább elhalasztottuk az edzéseket, meccseket” – számol be az elmúlt időszakról Fülöp Győző.
Az edzés kifejezése azonban nem a legmegfelelőbb ezekre az alkalmakra, inkább tekintenek rá baráti összejövetelként, ahol nem mellesleg sportolnak is. Azonban mivel bajnokságokat játszanak, van tétje is dolognak: „Hozzáállásban nem vagyunk egyformák. Van, aki csak nyerésre játszik, és vannak azok, akik csak focizni, kikapcsolódni szeretnének eredménytől függetlenül. Ehhez a csapathoz tartozom én is. Az a jó, amikor az ellenfél hasonló tudású, mint mi és megharcolunk az eredményért. Akkor mikor mindenki teszi a dolgát legjobb tudása szerint és nincs miért szégyenkezni, igazán nem is számít ki nyer” – folytatja a Flynet ügyvezetője. A legjobb élményeknek azonban mégis azokat tartják, amikor a bajnokság végén csak összejönnek és együtt vannak, sörözgetnek és kötetlenül élvezhetik közös sportélményeiket a dunaharaszti közösség részeként.